2011. június 3., péntek

Sajtos-sonkás piskótatekercs

Változatosság a hétköznapokra. Szendvics helyett is kiváló, de vendégváráskor is meglephetjük vele látogatóinkat. Megjegyzem, a tészta töltelék nélkül előre elkészíthető, hűtőben tárolható, illetve fagyasztani is lehet. Ez nálunk olyankor fordul elő, amikor nagyon-nagyon sok a tojás, és kezdeni kell vele valamit.

Hozzávalók: 

8 db. tojás
3 evőkanál rétesliszt
só, bors, vegeta
3 db. savanyú uborka
9 szelet sonka
9 szelet sajt
1 doboz vajkrém 


8 tojás sárgáját kikeverem pici sóval, borssal, vegetával. Majd hozzákeverem a lisztet.
8 tojás fehérjét felverem pici sóval. Ezt is hozzáadom a lisztes tojássárgájához és piskótát sütök belőle.

A doboz vajkrémet összekeverem az apróra vágott uborkával, és ezzel megkenem a kisült piskótát. Ráteszem egymás mellé a sonkát, majd erre a sajtszeleteket.

Alufóliára rakom, feltekerem és egy éjszakára a hűtőbe teszem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...