2011. szeptember 15., csütörtök

Hunor tortája

Aki szereti a kókuszkockát, az szereti fogja ezt a tortát, mely fő alkotórészei a kókusz és a csokoládé mindez vaníliás ízesítéssel.


Hozzávalók a tésztához:
2 bögre liszt
1 bögre kókuszreszelék
3/4 bögre cukor
2 tojás
2 dl. tej
10 dkg. étcsokoládé
1 csom. sütőpor


Hozzávalók a krémhez:
6 dl. tej
6 evőkanál búzadara
20 dkg. cukor
10 dkg. vaj
vanília,- és rumaroma

Szokástól eltérően a krém készítésével kezdjük. A 6 dl. tejből a grízzel hagyományos módon tejbegrízt főzünk, amibe én bele szoktam tenni a cukor felét. Amikor megfőtt, félrehúzzuk a tűzről és hagyjuk kihűlni.
Amikor a grízünk kihűlt, a vajat a maradék cukorral, illetve itt már porcukorral habosra keverjük, hozzáadunk 1 tk. vaníliaromát és 1 mk. rumaromát, majd a tejbegrízt és jól összekeverjük.


A tortához előmelegítjük a sütőt, és kivajazunk egy 22 cm-es tortaformát. 
A száraz alkotórészeket összekeverjük egy tálba: a lisztet, sütőport, kókuszreszeléket és az apróra tört csokoládét. Egy másik edényben a tojásokat jól kikeverjük a cukorral, majd hozzáöntjük a tejet és végezetül apránként a lisztes keveréket is. 
Tortaformába öntjük, kb. 20 perc alatt, tűpróbáig sütjük.


Végezetül összeállítjuk a tortánkat, én egy sima nagykést használva csak félbe tudom vágni a tortalapot, de nyugodtan lehet 3 felé is, akkor is elég lesz a krém hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...